2005. május – A holdbéli Duna és Tisza nyomában

Holdunk egyik érdekes területe az Aristarcus plató. Itt sok olyan folyamat nyoma található meg együtt, amelyek kísérőnk felszínét alakították: keskeny lávafolyások, kiterjedt lávamezők, beszakadt lávakamrák, robbanásos kitöréskor visszahullott por, tektonikus törések és persze becsapódások. Mindezek megfigyelése nem azért nehéz, mert különleges távcső kell hozzá, közülük a legtöbb már egy jó 10 cm-es teleszkóppal is megfigyelhető. Ami még elengedhetetlen, az a jó holdfázis és természetesen a hosszú türelem, a sikeres észlelésre havonta csak 4-5 este van lehetőség. A terület teljes megismeréséhez ezért több holdciklust kell végigkövetni, amire a Polaris Csillagvizsgáló szakkörében 2005 tavaszán indult program.

Magyarország térképének és néhány hasonló holdbéli formának összehasonlítása

A Mare Imbrium nyugati peremén található vidék az egykori, holdbéli vulkanizmus számos nyomát képviseli. Az Oceanus Procellarum sík bazaltlávái közül itt kibukkanó magaslatok egyike az Aristarchus paltó, a Marius- és a Rumker-hegyek. A környéken eltérő vulkáni tevékenységhez kapcsolódó szín különbségek, dómok, lávatakarók és lávacsatornák figyelhetők meg. Mivel a területen a Prinz-rianások a Duna és Tisza földi futására is emlékeztetnek, a terület a magyar folyókról is kapott egy nem hivatalos elnevezést.

Az Arstarchus-régió fontosabb elnevezései.

A térség leghíresebb képződménye a Schröter-völgy és a vele szomszédos, nehezebben látható lávacsatornák. Ezek a plato lejtésirányába, északnyugat felé haladnak, útvonalukat tektonikus folyamatok is befolyásolták, amely futásuk lépcsőzetes megjelenésében látszik. Ezek a lávacsatornák a nagy területeket elborító mare bazaltok mellett a Hold másik jellegzetes lávafolyás nyomai. Keletkezésük pontosan nem ismert, részben beszakadásos eredetűek, azaz egykori lávafolyások beszakadt üregei. A másik elterjedt, valószínűleg a fentivel együtt zajlott folyamat a termális erózió, amelynek keretében az erre áramlott lávák magas hőmérsékletük miatt darabolták, olvasztották a felszínt, és részben folyóhoz hasonlóan mélyítették azt.

A holdbéli rianásokat két nagy csoportra oszthatjuk: egyenes azaz dominánsan tektonikus eredetű vetődésekre, valamint szinuszosan kanyargó lávafolyásokra. Utóbbiak folyásirányba keskenyednek, ami mutatja, hogy áramlás közben szilárdult és fogyott anyaguk. Eddig egyetlen helyszíni vizsgálattal sikerült bizonyítani egy ilyen eredetet: az Apollo-15 a Hadley rianás területén leszállva bebizonyította, hogy vulkáni bazaltsíkságba mélyed a képződmény.

A holdbéli Bakonyt átvágó lávacsatorna

A terület érdekes célpontjai: Az Aristarcus plató a Hold idős felföldjeinek egy kb. 200 km átmérőjű szögletes blokkja. Az enyhén ferde plató ÉNy felé lejt, erre is haladnak rajta a lávacsatornák, DK-i pereme 2 km-el magasodik a környezete fölé. A plató felszínét sok helyen sötétebb foltok borítják. Ezek robbanásos vulkáni törmelékek (piroklasztikumok), a legtöbb világos (vulkáni törmelék nélküli) terület a keleti oldalon van, erre találhatók a legidősebb felszínrészek. A sötét területek egyenetlen, foltos eloszlását a robbanásos eredet magyarázza: a felszínre jutó lávák a légkör nélküli Holdról kirepülve ún. tűzfüggönyöket formáltak, amelyekből fagyott gyöngyökké szilárdulva hullott vissza a szilárd anyag.

A világos Aristarchus kráter 42 km átmérőjű fiatal képződmény. A Copernicusnál később de a Tychónál előbb alakult ki. A plató DK-i részén található. Törmeléktakarója valószínűleg azért aszimmetrikus, mert a becsapódás pont a terra/mare kőzetek határán történt. Ezért nyugatra főleg világos terra anyagot, míg kelet felé sötét mare bazaltot robbantott ki. Szomszédságában van az idősebb, 35 km-es Herodotus kráter, amely belsejét még olvadt kőzetek töltötték fel. A 8 km-es Vaisala kráter közelében két olyan mélyedés is van, amelyek nem becsapódásos, hanem vulkáni eredetűek is lehetnek, mivel rianások indulnak belőlük. A 46 km-es, ív alakú falként megfigyelhető Prinz kráter nagy részét láva tölti ki. Érdekes még a Krieger kráter is, amely egy úgynevezett Gambart típusú kráter (szabálytalan alak, sima fenék, lávafolyás indul ki belőle), elképzelhető hogy szintén vulkáni eredetű. Látványos továbbá ahogy az Oceanus Procellarum bazaltlávái a Montes Agricola ÉNy-ra emelkedő magaslatát elválasztják a hozzá kapcsolódó Aristarchus platótól. A két terület ugyanis eredetileg összefüggött.

A bal oldali képpáron a Schröter-völgy forrása és a kanyargó lávafolyása, jobbra a furcsa Krieger kráter

A rianások közül a leghíresebb a Schröter-völgy. A Kobrafejnek is nevezett 7 km átmérőjű vulkanikus kráterből indul, majd 160 km hosszan 1,6 km-t ereszkedve ér le az Oceanus Procellarum síkságára. Általában 11 km széles és 1 km mély, útja mentén fokozatosan keskenyedik. Fenekén egy kisebb, későbbi lávafolyás nyomvonala kanyarog. Emellett a Prinz kráter oldalán lévő kürtőből indul az A jelű Prinz rianás (a holdbéli Duna-1), ettől nem messze ered pedig a B jelű rianás (Rima Prinz 2), amely átvágja a Bakonyt. Az átvágott terület régebben talán magasabb volt, de azóta erősen lepusztult. A lávacsatorna átlagosan 1,5 km széles és 100 m mély. A harmadik látványos rianás ettől még keletebbre fut, útvonalának közepén egy, a Balatonra emlékeztető beszakadt lávakamrán is keresztülhalad, ami a holdbéli Bakonytól nem délre, hanem északra található.

A radon eloszlása az Aristarchus platón koncentrálódik a Lunar Prospector mérései alapján.

A terület fejlődéstörténete az alábbiakban vázolható: 1. a 3,85 milliárd éve történt Imbrium becsapódás kibillentette az Aristarcus blokkot eredeti helyzetéből. 2. a térségben vulkáni aktivitás indult, a lávafolyások révén létrejöttek a rianások és a robbanásos kitörések foltos eloszlásban sötét piroklasztikumot szórtak szét a területen. Mindez max. néhány 100 millió évig tartott. 3. Ennek a vulkáni időszaknak a vége felé a környező területet feltöltötték a híg bazaltlávák, és leválasztották a platóval eredetileg összekapcsolódó Montes Agricolat. 4. Kb. 1 milliárd éve történt az Aristarchus becsapódás.

Zana Péter felvétele a területről 200/1390-es Newton teleszkóppal, Philips TouCam Pro webkamerával 2005. április 21-én

Napjainkban nagyon gyenge utóvulkánki aktivitás zajlik csak, erre utalnak a vizuálisan megfigyelt TLP-k, amelyek közül eddig egyet sikerült műszeresen is alátámasztani. A Clementine űrszonda 1994. március 3. és április 27. között színváltozást észlelt a Kobrafejnél, vizuálisan április 23-án pedig a térség elhomályosodását látták. A Lunar Prospector alfa részecske detektora az átlagosnál több, a 222-es radon, 218-as polónium és a 210-es polónium jelenlétére utaló alfa részecskéket figyelt meg a térségben. Ezek uránium izotópok bomlástermékei, és a felszínhez közeli lávákból szivároghatnak ki. Hasonlót észlelt az Apollo-15 és -16. is az Aristarchus közelében, tehát napjainkban is lehet gyenge kigázolgás. A felszíni spektrumokon tórium dúsulás mutatkozott, ami az urániumhoz hasonlóan inkompatibilis elem, azaz vulkáni területeken halmozódik.

A Polaris Csillagvizsgáló szakköre 2005-ben észlelési programot indított a terület megfigyelésre. Ennek keretében nem csak a szakkörösöktől, de egyéb MCSE tagoktól is várjuk a megfigyeléseket. A hagyományos rajzos, CCD-s és webkamerás észlelések mellett próbáljunk minden alkalommal az alábbi egyszerű kérdésekre is válaszolni:

  • Mely rianások látszanak?
  • Látszik-e forráskráter az A rianásnál?
  • Látszik-e a holdbéli Balaton?
  • Látszik-e az Aristarchus plató színkülönbsége? (ez legjobban telehold környékén észlelhető) Célunk annak megállapítása, hogy a beérkező észlelésekből mire lehet következtetni a terület kialakulásával kapcsolatban, mennyire részletesen figyelhetők meg az egyes vulkáni képződmények. A megfigyeléseket Kereszturi Ákos e-mail címére kérjük megküldeni.

Ajánljuk...